Egy hónap múltán aztán végignézik a listát, és figyelik magukat, mi az, ami még mindig bántja, felháborítja őket, és mi az, aminek már nincs jelentősége számukra. Azokat kihúzzák. Ilyenkor néha döbbenten látja az ember, hogy milyen marhaságokon izgatta fel magát. Olyasmiken, amiknek napok, hetek elmúltával már semmi jelentőségük sincs. Ilyenformán idővel kirajzolódnak az érzelmileg valóban fontos dolgok.
(Popper Péter: Lélekrágcsálók)
Nem is születhetett volna találóbb kifejezés Popper Pétertől. Lélekrágcsálók. Minden ami mérgezi a lelkünk, aminek hagyjuk, hogy valóban belénk marjon és rágcsáljon akár hosszú időn keresztül, szenvedünk tőle de el nem engedjük mert... miért is? Érzelmek, sérelmek, játszmák, hazugságok, szorongások, emberek. Dolgok melyek gyötörni tudják az emberi lelket, sebezni képesek. Hogy lehet-e védekezni a lélekrágcsálók ellen? Van ami ellen igen, találhatunk megoldást, begyógyíthatjuk a sebeket, létezik gyógyír és minden kincstári optimizmust félretéve vannak amire nincs megoldás. Belépnek az életünkbe helyzetek amiket elviselni lehet, jól vagy rosszul már rajtunk áll.
Miért is ragaszkodunk valamihez ami igazán nem okoz örömet sem boldogságot, többé nem válunk általa. Lehet, hogy magunk hívtuk az életünkbe a tapasztalatot, lehet úgy érezzük alig van közünk hozzá és az univerzum igazságtalansága szakadt ránk.
A saját erőnket meghaladó érzelmi káosz oldásához kérhetünk segítséget, de tehetünk mi is sokat magunkért. Valóban sokszor nem engedjük ki az életünkből az idejét meghaladó dolgokat. Velünk él, szervesen a részünk, beszélünk róla, benne van az agyunkban, a gondolatainkban. Újra és újra rágjuk a régmúlt történéseit vagy elképzeljük a jövőben mi zajlik majd, felfestve több kimenetelt. Képzeletbeli párbeszédeket generálunk ellenségekkel és észrevétlenül ebben létezünk.
Nos, pedig mi is a mi ügyünk? Saját magunk. Saját magunknak kell rendet teremteni a világunkban, védelmet felállítani, megálljt szabni, hogy ki jöhet be és ki nem. Hát miért nem tesszük.
Várunk valamire, várjuk, hogy a magunk igaza igazolódjon, van ki szervilis vagy szimplán önsorsrontó, kishitű vagy megfelelési kényszerektől hajtott.
Az emberek többsége egész életében másoknak él, máshogyan él kifelé mint ami magával egyezne, hajt számára elérhetetlen - és talán nem is tudvalevő de felesleges - dolgokat, kellékeket, embereket. És közben elfelejt élni, ideje sem marad.
Saját magunkért felelünk. Amit bekövetkezik lehet a sors rossz kimenetelű játéka vagy más sorsa melynek csak részesei lettünk. Ahogy más létezik, cselekszik azért ő felel ahogy én reagálok azért én.
Mindennek meg van az ideje. Ráébredtem, döntöttem egyszerűbben akarok élni. Egyszerűen, könnyebben, értelmesen. Kizárni sok mindent, sok felesleges információt melyek szennyezik csupán az életem megköszönve elengedni sok tapasztalatot, személyt, élethelyzetet. Az idejük lejárt.
Egyszerűen, nyíltan mint amilyen voltam is mindig. Teret engedve több szabadidőnek, játéknak, beszélgetésnek, mosolynak.
Ugyanúgy látni akarom a csodákat mint régen. Járni a saját utamon. A jóság, őszinteség manapság nem kifizetendő de felkapaszkodni az égig érő fára, a nagy próbatételeket máshogy nem lehet kivitelezni. Hűnek kell lenni magunkhoz. Küzdjek a vágyaimért azért ami fontos. (Még) nem hiszek a feltétel nélküli szeretetben, hogy minden embertársamat szeretnem kell... de ellenségeimet tisztelem, szemtől-szembe szeretek küzdeni. Elér majd öröm, bánat, boldogság ahogy eddig is. Lesz, hogy elfáradok de más megpihenni mint enerváltan élni. Továbbra sem félek kudarcoktól én is el tudok bukni amikből tanulok aztán.
Menthetetlenül ki kell dobni az életből haszontalan dolgokat.
Mert ha az életem egyszerű maga az élet is egyszerű.
Élj egyszerűen, álmodj nagyot, légy hálás, adj szeretetet, nevess rengeteget.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése