Kell egy kis áramszünet…

… de nem csak időnként. A napi rutin lehet unalmas, fárasztó, a kisgyerekes lét korlátolt, otthon falai közé szorult, monoton… századszor ugyanazt elmondó, egyik zűrzavart éppen felszámoló és máris a következő – tehát állandónak tekinthető – takarítás körül zajló. Közben folyamatosan a gyermekeket szem előtt tartó, fejlesztő, estére kimerült – de gondolkozol, hogy miben is, hiszen csak főztél, sétáltál, homokoztál, babáztál, mesét olvastál, rajzoltál… nem jutottál addig, hogy bármilyen “értelmes” felnőtt dolgot végezz – kissé türelmetlen.

Mikor a gyerekek alszanak új dimenzió nyílik, nézed őket milyen szépek, aranyosak, előkerül egy kis önvád is esetleg, lehetett volna még több energiám, időm, foglalkozhattam volna többet vele, igazságtalan voltam ezért vagy azért… De…

De én is csak ember vagyok… szimplán… nem szuper sem “ős” anya. Minden szeretet mellett sokszor nem tudom azt a maximumot adni ami fejben megvan és szeretném. Egy dolog biztos és könnyen elfogadható, ha az embernek nincs energia tartaléka, ha a saját raktárja üres akkor hogy is adhatna másnak például a gyermeknek.

Feladat adott, tehát időt kell nyerni… Na, de honnan lehetne… Az egész nap betáblázva reggeltől a fürdetésig. A kisebbik velem van non stop majd csak ősztől lesz óvodás. Tőlük hiába is venném el az nem jelent termékeny magányos pillanatokat számomra ami tudom, hogy feltöltene.

Marad a jól bevált kora reggel. Már csak egy kis esti átszervezés szükségeltetik, tv nézés gyakorlatilag mellőzve és órákon keresztül internet előtt bambulás, szörfözés szintén minimalizálva. Korai fekvést pedig követhet korai kelés és máris adott majdnem két óra ami csak az enyém.

Hogy mit lehet kezdeni ilyenkor? Például megnézni a napfelkeltét és sétálni egy nagyot a parton.

Aztán ha belefér még a teraszon egy habos kávé az csak bónusz.

Ha a reggeli órák nem válnak be mert túl korán/sötét/hideg van vagy lusta az ember, gyarló módon szeret(ne) sokáig aludni akkor marad a tesztelt régi módszer. Vagyis férjet szépen megkér, hogy vigyázzon a gyerekekre amíg jó magam elmegyek… hova, kérdezi… kicsit el, egyedül.

Nekem erre a célra mostanában tökéletesen bevált célpont a kedvenc kertészetem. (itt a kertészetek kicsit máshogy néznek ki mint otthon… nincsenek a jól szituált kertészeti áruházak sem kisebb üzletek, nagy területen, szabadban levő árudák ezek rengeteg növénnyel)

Egy kis séta itt úgy, hogy a kutya nem szól hozzám, kis növénymustra, kikapcsolódás és mehet tovább a nap.

napüdvözlet

Kora hajnalban keltem… hosszú idő után ismét. Már írtam, szeretek korán kelni, szeretem a hajnali békét. Az ember eldöntheti hol toldja meg a napját, az elején vagy a végén. Az utóbbi hetekben inkább a nap végét toltam ki de fáradtan már szinte semmi értelmeset nem tudok csinálni.

Ma reggel kihasználva a kínálkozó alkalmat ismét jógáztam. Végre. Csak pár ászanát, néhány Napüdvözlet gyakorlatsort, a végén egy kis meditálást. Mintha nem hagytam volna ki egy napot sem, a mozdulatok jöttek a maguk megszokott módján, és bár sokat jógáztam egyedül most mégsem az ugrott be hanem az első órák amikor megismertem mindezt.

Budapest, Baross utca egy ódon ház földszintje. Hallom ahogy az első oktatóm kedves hangon mondja a teendőket… aztán a meditáláshoz hogy lazítsunk el… gondoltam ugyan már én olyan laza vagyok csak na… majd a meglepődés, hogy még mennyi mennyi feszültség volt bennem… az első meglepődés amikor ott vagyok a nagy terem félhomályában szellemileg frissen de fizikailag, test szinten teljesen kikapcsolva és ellazultan, azt érezve, hogy én most meg nem tudok mozdulni és nem is akarok és ez olyan jó… követem egy ideig a vezetett meditációt aztán a saját világomban járok… Ekkor született meg a szerelem a jógával. Feltöltött, feltölt szellemileg, fizikailag. Energiával látja el a testet a szellemet, új perspektívából látom magamat. Számomra egy nagyszerű dolog.

Az az idealista elképzelés él bennem, hogy egyre és egyre több időm lesz…  Ami mindenképpen igaz lesz az ősztől amikor kisebbik gyermek is óvodába fog járni délelőttönként. Addig pedig igyekszem jól beosztani a napot, hogy nekem is jusson belőle egy kis szelet mert azzal nem elveszek tőlük hanem adok igazából hiszen ahelyett, hogy örökösen részben legyek jelen - a magam hiányállapotaival együtt – talán egészében önmagam lehetek.

Szóval le a fáradt anya szindrómával, igyekezzünk tenni valamit magunkért. :))

hajnali ember

Gyakran kérdezik tőlem, hogy ugyan mikor van időm írogatni, fényképeket rendezni, videókat vágni, olvasni… Rosszabb esetben állítják, hogy bizonyára sok időm van… Hát nincs pedig. A napjaim nagyon feszesen beosztottak. Egyetlen titkom a korán kelés.

Igen, korán kelek, minden nap. Kezdetben talán praktikus volt csupán de idővel megszerettem a hajnalt. Szeretem a reggeli csendet, a nyugalmat, hogy van egy olyan óra a napból ami az enyém. A legfontosabb szakaszában méghozzá, a kezdetekor. Ilyenkor frissek a gondolatok, nem zavarnak hangok, teendők.

A korai kelés ajándék önmagunknak és kevés szokás képes ilyen nagy mértékben formálni az életünket. Valamikor régen minden reggel jógával indítottam a napot. Csodás volt :) Szükségem van erre az időre, feltölt testileg, lelkileg. Nekem kell, jót tesz némi magány, egy kis elvonulás amikor csak magammal lehetek…

Ez a kép még Angliában készült, Cornwall-ban.

Ahogy naplementét érdemes megörökíteni bőven az után mikor már lenyugodott a nap - és egyszer csak elkezdi átszínezni az eget -  úgy a hajnal perceiben is annyi csoda van. Az már az utolsó pillanat amikor ténylegesen előbújik a nap. Addig mintha haladékot kaptunk volna, mintha az idő másképp telne… aztán megjelennek a napsugarak, világos lesz, az a sok sok minden amivel kitölthettük ezt az űrt eltűnik látszólag, a háttérbe szorul… már nem is igazán halljuk mi is járt a fejünkben, hogy is volt az a gondolat… indul a nap, a fontos dolgok… de ha nem is sejtjük ott marad valahol velünk az érzés és formálja az egész napunk. Hát ezért (is) szeretem a hajnalt és lettem hajnali ember.

house maid

Ha akarjuk ha nem  látjuk, átéljük az itteni élet minden velejáróját. Látjuk hogy élnek a módosabb rétegek, a külvárosban, a porban a szegényebbek. A környékünkön is rengeteg szegény sorból érkezett filippínó, indiai, Srí lankai vállal munkát házaknál. A nők un. house maid-ek (segítők, bejárónők) a férfiak dolgoznak építkezéseken vagy fillérekért alkalmazásban állnak és kerti munkát végeznek.

Ezek az emberek hátrahagyják a szeretteiket, eljönnek ide és minden megtakarítást küldenek haza a családnak, a gyerekeknek iskoláztatásra, túlélésre. Itt gyakorlatilag nincstelenek. Alázattal viselik sorsukat és hálásak minden lehetőségért és munkáért amiből keresni tudnak.

Shaila, 38 éves indiai, két nagy lány édesanyja, a maid-ünk. Nem terveztünk állandóra felvenni senkit de azt láttam, hogy segítségre szükségem lesz. Ahhoz, hogy a lányokkal minőségi időt tudjak tölteni játszással, foglalkozással… bármivel, ahhoz kell valaki aki segít a takarításban. A harmadik (mármint időrendben a harmadik… mert azért akadnak gondok is amiért aztán az ember kénytelen megválni a maid-től) segítőnk ajánlotta a barátnőjét. Nyáron érkezett a férje halála után, gyakorlatilag teljesen nincstelen, munka kellene neki és tető a feje fölé. Ha felvennénk állandó maid-nek akkor lakhatna abban a kis szobácskában ami a ház és a garázs között van erre a célra építve és igen hálás lenne.

Így került hozzánk tehát Shaila. Kedves, szorgalmas amíg én főzök délelőtt addig ő takarít, így óvoda után miénk a délután a gyerekekkel. Bár nem akartunk kötődni senkihez és gondoskodni sem… persze vettünk neki néhány apróságot a teljesen üres szobájába, hogy tudjon min főzni, tárolni a ruháit, hol aludni, tudjon miből enni és majd be kell szerezni egy kis hűtőt is.

Igazán megindítanak ezek a sorsok, ez a sok szegény család de férjnek azt hiszem igaza van abban, hogy mi az ő sorsukat nem válthatjuk meg, amit tudunk segítünk azzal, hogy munkát adunk neki, keres nálunk és megpróbál gyarapodni kicsit, egyenesben tartani az életét.

Vissza a kőkorba…?

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy régóta téma otthonunkban, hogy hogy is élhetnénk egészségesebben, hogy lehetne szert tenni több vitalitásra… Persze a tények, miszerint van egy kiskorú és egy bébi korú gyermekünk - aki éjjel még enni kel - a sok munka, nekem a háztartás, a tornához, futáshoz, általánosságban “mozgáshoz” való hozzá állásunk – részemről a negálás mert soha nem voltam egy csajosan együtt tornázós, aerobikozó típus, a futást egy végtelenül unalmas dolognak tartom (megjegyzem ifjú éveimben atletizáltam ám… valaha a múlt században, hosszú táv futó és gátfutó voltam…:)) férj részéről szimpla lustaság és persze fáradtság van – és még sok minden amire csak fogni lehet együttesen teszi ki, hogy elméleti sportolók vagyunk a kanapén.

Én szövögetem az álmaimat, hogy egyszer majd újra nap mint nap tudok jógázni mint anno, életem párja pedig – miután kint ázik az udvaron az ugráló kötele, a konditerem bérletet is hiába vonják a számlánkról fél éve, így virtuálisan semmit nem ér – úgy érezte itt az idő és másik végéről fogja meg a dolgot, mostantól étrend változtatás lesz. 

Történt tehát, hogy a kedvenc közösségi oldalon való tartózkodás alkalmával egyre inkább beférkőzött a tudatába, hogy bizony bizony a kőkori ember  étrendje lesz a legmegfelelőbb és mostantól zöld az út a paleolit táplálkozásnak.

Az irányzat szerint tartózkodjunk a gabonaféléktől, szénhidrátoktól, preferáljuk a gyümölcsöket, zöldségeket és persze a húsokat. Ezzel aztán az eddig ismert és kb. követett táplálkozási piramis – aminek az alján a gabonafélék vannak – lecserélődik arra ahol legalul a húsok szerepelnek és általánosságban állati fehérjét kellene többségben fogyasztani.

Hmm… én alapvetően némi fenntartással kezelem a szélsőséges dolgokat és nálam ez abszolút ebbe a kategóriába tartozik. A 21. században visszatérni egy kőkorszaki étrendre… húst hússal enni meg zöldségekkel, kemény sajtokkal és gyümölcsökkel… számomra ez több mint furcsa és, tekintve a kényszerítő szerepét - ami tele van tiltásokkal, hogy mit NEM szabad – az agyamban rögtön alapvető ellenállást vált ki. Persze semmi nem kényszeríti rám, ránk esetleg csak az illúzió amit sugallnak vele, hogy ez a kulcs a hosszú egészséges élethez…

Ahogy beszédtéma lett a paleolit étrend rögtön mondtam is – a magam talán kissé lelombozóan realista módján (holott amúgy egyáltalán nem vagyok realista, sőt, csak bizonyos dolgokban) – hogy ne misztifikáljuk túl, szerintem ez egy divatdiéta. Eddig is létezett ám ilyen, úgy hívták, hogy szénhidrát diéta. Persze rögtön hozzá teszik a követők, hogy ez nem diéta hanem étrend. Bocs.     

Ennek szellemében az első nagyobb bevásárlásunk úgy nézett ki, hogy közel 1 órás szupermarketben csellengés után már félig volt a nagy kocsi de kenyér, tej, joghurt és társaik tervben sem szerepeltek. Így én egy másikkal nekiálltam ezeket beszerezni gyorsan. Némi értetlenség munkál bennem, eddig mindig azt hallottuk, láttuk már kisiskolás éveinkben kiplakátolva a suli falára, hogy fogyasszunk tejet mert egészséges… most “felfedezték”, hogy nem nem, a tej és tejtermékek nem egészségesek, sőt. Tehát kőkori étkezés szerint nem fogyasztunk tejet, sem joghurt bifidusz ide vagy oda… hiába is ölnek milliókat a reklámokba, hogy mennyivel jobb lesz odabent. (Nyílván van komoly, “igazolt” magyarázata a tiltásnak nem csak az a közvetett, ingatag lábakon álló érv, hogy a paleolit korban élt embernek sem volt csontritkulása… könyörgöm abban a korban az emberek átlag életkora 25-27 év volt… meg sem élték a csontrikulásos életszakaszt.)

Továbbá kenyér sem szükséges a táplálkozáshoz, az csak felesleges ballaszt… és már mondanom sem kell, hogy akkori őseink sem sütöttek csak csonthéjasokat ettek… talán azt sem kell mondanom, hogy így ebben a formában ez sem igaz, mert ha domesztikáció – háziasítás, a növények mesterséges termesztése – még nem is volt a vadon élő és fellelhető gabonafélékből bizony sütögettek maguknak embereink ezt azt…

Továbbá ezen a témán mélázva a napokban többször eszembe jutottak a dédszüleim, nagyszüleim például. Déd mamám  94 évesen halt meg, végelgyengülésben, soha semmilyen baja nem volt, kórházat nem látott, ellenben egész életében egyszerű koszton élt, evett sok fehér kenyeret majd öreg korában sok tejet normál kristály cukorral. Igaz dolgozott is emellett, fizikai munkát a ház körül, a földeken. Nagyszüleim szintén 85 körül vannak és hellyel közzel egészségesek.

Hogy mire jutottam végül felülvizsgálva a paleos reformációt? Arra, hogy kezeljünk ezt is nyitottan de azért egészséges fenntartással. Az egyoldalú étrend nem biztos, hogy annyi kedvező hatást hoz mint amennyivel kecsegtet, tovább képtelen vagyok három felé főzni lassan… Igazán nem éltünk, étkeztünk eddig sem túl egészségtelen módon – leszámítva a néha napján becsúszó gyorséttermet, olykor egy kis kelt tésztás süteményt ha az ide sorolandó, egészen minimális cukor fogyasztást – de bíráljuk felül és változtassunk rajta. Nyitott vagyok rá, hogy otthon süssek sok magvas egészséges kenyereket, készítsek házilag fagylaltot – amire Alíz lányom mostanában nagyon rákapott – szörpöt, egyebeket, legyen kis konyhakertünk fűszer növényekkel és régóta tervem, hogy búzafüvet termesszek, préseljek. Emellett új háztartásunkban még több hal és “tengergyümölcsei” készítését, fogyasztását tervezem.     

És persze kellene valami mozgás. Az én listámon egyértelműen a jóga szerepel amit ahogy lehet napi rendszerességgel vissza szeretnék hozni az életemben és lassan Alízzal is meg szeretném ismertetni. Drága férj is biztos vagyok benne, hogy egy inspirálóbb és talán több pihenést hagyó környezetben meg fogja találni a számára legideálisabb kikapcsolódási mozgás formát.