napüdvözlet

Kora hajnalban keltem… hosszú idő után ismét. Már írtam, szeretek korán kelni, szeretem a hajnali békét. Az ember eldöntheti hol toldja meg a napját, az elején vagy a végén. Az utóbbi hetekben inkább a nap végét toltam ki de fáradtan már szinte semmi értelmeset nem tudok csinálni.

Ma reggel kihasználva a kínálkozó alkalmat ismét jógáztam. Végre. Csak pár ászanát, néhány Napüdvözlet gyakorlatsort, a végén egy kis meditálást. Mintha nem hagytam volna ki egy napot sem, a mozdulatok jöttek a maguk megszokott módján, és bár sokat jógáztam egyedül most mégsem az ugrott be hanem az első órák amikor megismertem mindezt.

Budapest, Baross utca egy ódon ház földszintje. Hallom ahogy az első oktatóm kedves hangon mondja a teendőket… aztán a meditáláshoz hogy lazítsunk el… gondoltam ugyan már én olyan laza vagyok csak na… majd a meglepődés, hogy még mennyi mennyi feszültség volt bennem… az első meglepődés amikor ott vagyok a nagy terem félhomályában szellemileg frissen de fizikailag, test szinten teljesen kikapcsolva és ellazultan, azt érezve, hogy én most meg nem tudok mozdulni és nem is akarok és ez olyan jó… követem egy ideig a vezetett meditációt aztán a saját világomban járok… Ekkor született meg a szerelem a jógával. Feltöltött, feltölt szellemileg, fizikailag. Energiával látja el a testet a szellemet, új perspektívából látom magamat. Számomra egy nagyszerű dolog.

Az az idealista elképzelés él bennem, hogy egyre és egyre több időm lesz…  Ami mindenképpen igaz lesz az ősztől amikor kisebbik gyermek is óvodába fog járni délelőttönként. Addig pedig igyekszem jól beosztani a napot, hogy nekem is jusson belőle egy kis szelet mert azzal nem elveszek tőlük hanem adok igazából hiszen ahelyett, hogy örökösen részben legyek jelen - a magam hiányállapotaival együtt – talán egészében önmagam lehetek.

Szóval le a fáradt anya szindrómával, igyekezzünk tenni valamit magunkért. :))