Mézes, mézes, mézes

Elkészültek az idei mézeskalács alkotások. Szinte büszke vagyok magamra, egészen gyakorlatiasan megoldottam a dolgot. Sütöttem (jó nagy késéssel) adventi koszorút, kis mécses tartót, formákat, szíveket, fenyőt, harangot stb… minden mennyiségben.

A javát csak fehér írókával díszítettem abból csomagolok Alíznak ajándék pakkokat az ovis néniknek.

Az idei év slágere nálam a szívecskék, fehéren, pirosban, korall színben, pöttyösen, virágosan, belül kicsi szívvel… annyira helyesek.

Jövőre fogok hozni otthonról kis gyöngyöket a díszítéshez mert itt elég gyér a választék e tekintetben… vagy csak én nem akadtam rá a forrásra.

A koszorúnk amin gyorsan meg is gyújtottunk 3 gyertyát.

És végül a helyes kis mécses tartó visszafogottan, fehérben. :)

Most ránéztem a naptárra és szinte meglepődtem, hogy 17-ét mutat. Mindjárt karácsony. Gyerekkoromban vártam, szép karácsonyaink voltak mindig nagy fával, ajándékokkal, együtt volt a család, Aztán felnőttként hol jobban hol kevésbé sürgettem a napot… Manapság ismét várom. Egyrészt a gyerek miatt, látni hogy örülnek… másrészt mert az ünnepeket megtartani jó, kell. Nem lehet minden nap egyen nap… kell az amikor párszor az évben ünneplőbe öltöztetjük a lelkünk és szívünk. Már nem ajándékokért várom, csak az alkalomért. Idővel (korral) talán az ember megtanulja értékelni a minőségi pillanatokat az együtt töltött időt.

Már csak egy hét… Boldog Karácsonyt ha esetleg akad olyan akivel nem “találkozom” már addig!

Kinek a torta kinek a bukta

Kelt tészta… szerelem.

Számomra a kelt tészták – foszlós, édes, sós, töltött vagy töltetlen, szobában, hűtőben vagy vízen kelt, szalonnával vagy túróval töltve vagy lekvárral a közepén – a maguk egyszerűségében az otthon melegét jelentik, a puha ölt a gondoskodó kezeket akik elkészítik, a táplálást amely nem csak ételről szól.

Szeretem a kelt tésztát. A gyerekkorom jut eszembe amikor mentünk a nagymamámhoz és pár naponta biztos, hogy valami éppen kelt a letakart tál aljában. Kérdeztem sokszor mi lesz ez? Mama volt, hogy annyit mondott csak, még nem tudom, bukta vagy csiga… :) Vagy lett egy gyönyörű magas, hatalmas kuglóf… soha nem felejtem el.

Sütemények is készültek és torták is ünnepekre. Azok szépek, ünnepélyesek, díszesek de  - számomra, az én testemnek, lelkemnek -  nincs meg bennük az ami egy egyszerűbb kalácsban vagy egy húsos batyuban… nincs bennük élet (ha lehet ezt mondani egy ennivalóra) Szeretem nézni ahogy alakul, átalakul, valóban él a tésztám, egyre nagyobbra kel. Ez az egyetlen étel talán amit szívesen megtisztelek idővel – amúgy nincs nagy türelmem főzni, ha tehetném és hinnék is benne akkor szenzációs 30 perces étkeket készítenék csak - , gondosan, alaposan dagasztom,kézzel, csak is kézzel a mai napig, kicsit lisztezem, keresek neki egy megfelelő helyet ahol kelni tud… aztán imádom az állagát ahogy a megkelt puha tésztát kiborítom formázom… az adott formában ismét kelni kezd, sütés és kész a finomság. :)

Sülés után persze még forrón habzsolni… ahogy nem rég ezt szalonnás – újhagymás virágot is. :)