Gyakran kérdezik tőlem, hogy ugyan mikor van időm írogatni, fényképeket rendezni, videókat vágni, olvasni… Rosszabb esetben állítják, hogy bizonyára sok időm van… Hát nincs pedig. A napjaim nagyon feszesen beosztottak. Egyetlen titkom a korán kelés.
Igen, korán kelek, minden nap. Kezdetben talán praktikus volt csupán de idővel megszerettem a hajnalt. Szeretem a reggeli csendet, a nyugalmat, hogy van egy olyan óra a napból ami az enyém. A legfontosabb szakaszában méghozzá, a kezdetekor. Ilyenkor frissek a gondolatok, nem zavarnak hangok, teendők.
A korai kelés ajándék önmagunknak és kevés szokás képes ilyen nagy mértékben formálni az életünket. Valamikor régen minden reggel jógával indítottam a napot. Csodás volt :) Szükségem van erre az időre, feltölt testileg, lelkileg. Nekem kell, jót tesz némi magány, egy kis elvonulás amikor csak magammal lehetek…
Ez a kép még Angliában készült, Cornwall-ban.
Ahogy naplementét érdemes megörökíteni bőven az után mikor már lenyugodott a nap - és egyszer csak elkezdi átszínezni az eget - úgy a hajnal perceiben is annyi csoda van. Az már az utolsó pillanat amikor ténylegesen előbújik a nap. Addig mintha haladékot kaptunk volna, mintha az idő másképp telne… aztán megjelennek a napsugarak, világos lesz, az a sok sok minden amivel kitölthettük ezt az űrt eltűnik látszólag, a háttérbe szorul… már nem is igazán halljuk mi is járt a fejünkben, hogy is volt az a gondolat… indul a nap, a fontos dolgok… de ha nem is sejtjük ott marad valahol velünk az érzés és formálja az egész napunk. Hát ezért (is) szeretem a hajnalt és lettem hajnali ember.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése