születésnapomra

Annyi piros betűs ünnep van az évben, ezeket megtartjuk vagy sem, ünnepeljük szűkebb vagy tágabb körben de egyetlen nap van ami a legszemélyesebb ami csak a miénk. Ez pedig a saját megszületésünk napja. Az évek előrehaladtával egyre inkább gondolom, érzem azt, hogy ez az ünnep – kinőve a gyermekkorból - magánügy, talán kicsit magányos ügy is. Ami nem feltétlenül rossz.

Összegyűlhetnek családtagok, kigondolnak esetleg ajándékot, nagyot, impozánst, nagyobbat, még nagyobbat vagy személyhez esetleg talán szívhez szólót… vesznek virágot, tortát vagy jó esetben valaki energiát áldozva készít egyet az ünnepeltnek. Elmondják a jókívánságokat – amelyeknek nagy része igaz – a mai modern világban a közösségi portálokon érkezik még közel száz gyorsan begépelt pár rövid mondat és kívánság.

Ha marad valami űr az az a belülről jövő érzés lehet, hogy és saját magunkat mikor köszöntjük már fel? Hiszen nekünk igazán fontos ez a nap. Adva valamit, valami kézzel foghatatlant magunknak, egy jó érzést, egy pozitív pillanatot ami lehet egy csendes reggeli séta vagy egy egyedül elköltött finom kávé valahol, egy kis idő amikor egyedül lehetünk… élvezve csak a napot, a MOSTot vagy megköszönve az eddigi éveket ahogy megéltem, hogy igyekeztem több lenni, többet tudni arról aki vagyok, közelebb kerülni magamhoz, haladni kívülről befelé.

Köszönöm a sok tapasztalatot, a rengeteg ajándékot az élettől, hogy megélhetek csodás dolgokat, hogy itt lehetek. Azt gondolom szokásommá válik így is ünnepelni a jövőben.

Végezetül egy mostani nagy kedvenc. Magamnak és mindenkinek aki mostanában ünnepel!