szombat, március 23, 2013

macskán innen macskán túl

Macska tulajdonosok voltunk… 24 órán keresztül. Alíz már jó ideje kéri, szeretne egy háziállatot – leginkább macskát – mi (én) ellenálltunk… ismét kéri… érvelünk miért ne… de úgy szeretné… jó majd gondolkozunk rajta. Végül attól lágyultam el, hogy honvágya van, menne haza, nap mint nap elmondja, hogy emlékszünk otthon a mamáéknál volt kismacskája… és mikor megyünk már…

Rendben, legyen itt is macska. Legalább az ideköti. Az elhatározás megszületett, a terv egyszerű, be kell szerezni egy kis jószágot. A létező két állatkereskedést bejárva azonnal elakadt a lélegzetünk látva a csillagászati árát. Hát ennyit biztosan nem fogunk fizetni érte… Milyen lehetőség van még? Marad a street cat vagyis a szimpla utcáról befogadott macska vagy menhelyről adoptált előzőleg megmentett street cat. Egy kedves európai család épp megválni készült 4-5 hónapos anno befogadott macskájától. Fantasztikus… nézzük meg. Helyes, aranyos, kicsit bolond de hát kölyök még.

Időközben félig szerelembe esés a másik üzletben egy kis perzsával de még idejében észbe kapok, hogy épp a nem létező szabadidőmből igyekszem feláldozni naponta órákat takarításra, macska fésülésre, szem, fül,macska hátsó tisztításra. Eszemnél legyek már, törlöm villámgyorsan a gondolatot is, hogy benti állat kerül hozzánk.

Tehát marad a kis muscat, a másik családtól örökbe fogadható cica. Veszünk tálat, eledelt, játékokat… édesapa egy szép délután megérkezik a macsekkal. Alíz örül, jobban meg van szeppenve mint a macskája aki mindent körül szaglászik, aztán birtokba veszi a lakást. Érkezése után mintegy 4,5 perccel gyorsan élesíti kicsit a körmét a vadi új ülőgarnitúrán és a bőr széken… rohangál a lakásban… bemászik a virágcserepeimbe és kifötri a földet, felugrik az asztal tetejére, az ülőgarnitúráról alig lehet elküldeni, úgy gondolja ott neki helye van és pont… megrágja a virágokat és a többi. Érzem, hogy ez elég hosszú este lesz és az energiám, kedvem, lelkesültségem rohamosan fogy.

Szóval érkezett egy alapvetően neveletlen macska ami még nem is lett volna akkora probléma mert majd itt megtanulja mi mit nem szeretnénk… A probléma, az egyedüli igazán lényeges ami aztán a szakításunkhoz vezetett, hogy nem csak a lakásban pusztított és volt neveletlen hanem a számunkra egyetlen fontos pontban is, a gyerekekkel szembe. Látogatásunkkor megkérdeztem, hogy nagyon fontos tudnom a macska nem karmol és nem harap, igaz? Neeem, soha…. Nos ehhez képest addig el sem jutottak a lányok, hogy egy jó ízűt simogatták volna addig meg pláne nem, hogy más gyerekhez vagy macskához hasonlóan játszanak vele, “nyúzzák”, örömködjenek… A macska aki állítólag soha nem agresszív – csak éppen a legnagyobb kislánynak a családban hisztériás macska pánik rohamai voltak ha csak látta az ajtón keresztül… -  itt aztán érdekes módon kifordult önmagából és a gyerekeimet karmolta és harapta. Láttam félve nyúlnak hozzá ha meg akarták simogatni mert nem tudták mikor kap oda… Mírácska volt a fő ellenség számára. Elfoglalta a kis játszós sátrát és ha be mert menni összekarmolta, ha egy méteres közelségben játszani próbált vele és dumált valamit gagyogva akkor két lábra állva az első lábain a karmokat kimeresztve támadott… többször is amíg el nem üldözte… Ez aztán be is tette a kaput illetve a kis karján levő tíz centis mély karmolás nyoma és fogtam a hordozóját és másnap délután búcsút intettünk neki, visszaküldtem az eredeti családjába.

Szegény Alízom – igaz érezte nem ilyenre vágyott- szomorú volt kicsit. Nem mutatta… de tudom. Én megkönnyebbültem és nem hiányzott a kis zizis macska egyáltalán.

Megígértük, hogy kerítünk helyette másikat. Hogy őszinte legyek talán jobban örülnék ha meggondolná magát és azt mondaná, inkább már nem is vágyom rá…

Körülnéztem ismét az állatkereskedésben, meglátogattam ismét a menhelyet. Kis macska sehol. A történet csúcspontja ma volt azt hiszem amikor is a menhelyet vezető brit hölgy végig mért majd megkérdezte, hogy volt nekem az életemben egyáltalán valamilyen állatom??

Nem is tudtam felháborodjak vagy nevessek… Mondtam, hogy hát persze. A nagyszülőknél nevelt tyúkokat, disznókat, nyulakat kihagyva a saját kutyát szintén volt rengeteg macskánk és határozottan normális anti vérmacskák voltak… Nem szükséges megmagyarázni mint egy macának, hogy tudja kedves… a macskák karmolnak… Csak mert vállalom, hogy nem akarok a lakásomban bent állatot tartani – max. halat – főleg nem szőrét hullató macskákat vagy nyálát csorgató ebeket máris megbélyegezhetnek, hogy tehát nekem nem való az állat… Hmmm…. szeretem én az állatokat de nem a közvetlen életteremben. Talán ez furcsa manapság amikor mindenki megment és fazon kutyákat tart én meg vagyok aki kilóg a sorból…

Szóval a nő angolos udvariassággal egy kérdéssel tudatta, hogy nem való nekem állat, leírt.  Lehet… lehet ezt gondolni is rólam. De macska lesz. Alíz miatt, mert megígértem. Megígértem és annál kevés rosszabb dolgot tudok elképzelni mint amikor a szülő nem tartja az ígéretét.

Hogy itt találunk mégis vagy otthonról hozunk majd kiderül. Talán még az is előfordulhat, hogy a születésnapra találunk egy szerető, barátságos kis kedvencet.

0 megjegyzés: