- Anya, megosztani a játékokat azt jelenti, hogy most én játszom egy játékkal aztán később pedig egy másik kisgyerek majd?
Ezt a kérdést tette fel nekem Alíz lányom az óvodás időszak utolsó heteiben. - Igen kislányom, körülbelül ezt jelenti.
Megosztani a játékokat… ezt a fogalmat ott tanulta meg az oviban. Ahogy sok egyéb fontos dolgot is. Tisztelni másokat, szeretni a rendet, mindent a helyére tenni vissza, a társakkal hogyan kell csapatot alkotni, léteznek feladatok és azokat be kell fejezni ha elkezdtük, alkotni, rajzolni, festeni, táncolni jó dolog ahogy olykor pihenni is, megtanulni új dolgokat, megkóstolni új ízeket érdemes, barátokat szerezni a legnagyobb kincs.
Vége az első ovis terminusnak. A mérleg abszolút pozitívban áll. Nagyon jól sikerült minden tekintetben. Alíz élvezte, sok mindent tanult, nagyszerűen érezte magát. Azt kell mondjam aggodalmas kezdés után elpárolgott minden kétségem, igen, kell az óvoda, egy jó óvoda. Amely valóban kisdedóvó. Mert azért ők kicsik még, kell a törődés nekik, kell az őszinte odafigyelés, ha nem az azt egy rezdülésből leveszik és máris elhagyatottnak érzik magukat.
A “mi ovink” ilyen volt. Egy kis családi napközi, a legjobb választás ami csak lehetett. A gyermekem szerette a pedagógusokat és ők is elfogadták Alízt olyannak amilyen. Nem akarták meg változtatni, egy kicsit maximum formálni, hozzá adni ahhoz amilyen volt eddig. Talán ez az a nevelés amelyre szívesen adom a gyermekem (ha már évek óta ettől rándul görcsbe a szülő gyomra, hogy jaj hogy lesz, ezentúl idegenek is nevelik a gyerekem…).
Biztos vagyok benne, hogy szép emlékeket hagyott a lelkén ez a két hónap és emlékezni fog rá. Nekem személy szerint sokkal több emlékem van az óvodából mint az iskolából…
Ezekkel a jó érzésekkel indulunk neki az új lakhelyünkön az ovinak, bízva a legjobbakban…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése