Visszaszámlálunk

Telnek a dolgos hetek… vasárnaptól csütörtökig – májustól változott a szombattól szerdáig tartó munkarend – egyik a másik után… Közben már május vége van lassan. Nem mondom, hogy úgy elszaladt ez a nyolc hónap szeptember vége óta, mert ez nem igaz.

Hosszú volt, eseménydús, sokszor nehéz… berendezni az életünket ismét, egy új országban, megszokni az új körülményeket… felelősséggel dönteni fontos dolgokról, gyermeket idegen nyelvű óvodában indítani, férjnek munkahelyen helyt állni… végül mindenki hozta a legjobbat és egy igazán tartalmas iskolaévet tudhatunk magunk mögött.

Büszke vagyok a férjemre mert magasan az itteni szakmai színvonal felett nyújt és megteremtett mindent a családjának. Büszke vagyok Alízra mert ő is keményen küzdött a maga kis szintjén. Nulla nyelvtudással érkezett, beilleszkedett egy angol nyelvű óvodába, barátokat szerzett, szeretik, igyekszik érteni és beszélni, rengeteget gyakorolgatja a nyelvet és kérdez hogy tudná magát még jobban kifejezni és dicséretekkel tér haza rendszerint.

Én otthonossá tettem a lakhelyünket, többé kevésbé megismertem a várost, nap mint nap ellátom a családom és sajnos sokat vagyunk a lányokkal egyedül.

Szóval igazán sok mindent tettünk, éltünk meg az elmúlt időszakban… de közben elfáradtunk. Mostanra érezzük, hogy fáradtak vagyunk mindannyian. Alíz teljesen elvesztette az időérzékét, már arra sem emlékszik mikor és hogy is érkeztünk ide és azt kérdezi, hogy amikor megyünk végre haza akkor a nagyszülei már nagyon nagyon öregek lesznek? Honvágya van a kicsi lánynak. Az otthoni kis közegébe, a lakásunkba, a helyekre ahol kirándulni szoktunk, a nagyszülőkhöz. Vágyik találkozni otthoni barátnőkkel és a nyári ovis társakkal.

És őszintén szólva mi is vágyunk haza már… nem az emberek hiányoznak (ha már őszinte vagyok) a család, a tájak, erdők, illatok, ételek a város, rég nem látott barátok, ismerősök… Férj ezt úgy határozza meg a gyökerek. Talán igaza van. Vannak nekünk is gyökereink és szívesen gondolunk haza (általában) csak egyszer a múltban a jövőért és létért való küzdés a háttérbe nyomta jó erősen a gyökereket. De azért léteznek és így is neveljük a gyermekeket, tudják kik ők és honnan jöttek, otthon járva Alíznak már egyre több mindent lehet mesélni a városról, régi idők embereiről…

Szóval visszaszámlálunk, tervezzük az otthon töltött időt és terveink szerint június végén érkezünk. :)