Lassan lassan végstádiumba érünk a költözés tekintetében minden síkon. Volt amikor az ember tervezgette, játszott a gondolattal, hogy majd egyszer… Aztán a lehetőség megragadása után ugyan még nem képes elhinni de már kezdi sejteni, hogy nagy változás jön és rövidesen majd össze kell pakolnia az életét. Az ezt követő időszakban volt némi nosztalgia mert elvégre nem volt olyan rossz itt, sok emlék is köt de már munkál a kalandvágy, hogy menjünk, ismét építsünk, valósítsunk meg valamit, hozzunk létre egy új otthont, rendezzünk be egy új életet.
Bár nem vagyunk tárgyfüggők de voltak apróbb hullámvölgyek amikor szeretett dolgaink után érdeklődtek idegenek, amikor elkezdtük hirdetni az autómat (az első angol autómat amihez kedves emlékek kötnek és ami fontosabb egy új életérzést adott itt nekem, de erről majd később) amikor a lakást szemrevételezték az új leendő lakók és Alíz lányom kérdezte, hogy mit keresnek itt, mit akarnak a házunkban…
Mára lassan az összes szálat elvarrtuk, listázzuk a maradék teendőt, az itteni létet úgy érzem kezdjük egyre inkább magunk mögött hagyni. Még fizikailag pár hétig itt élünk de lelkileg már már építkezünk máshol. Csak még megrendelünk, veszünk ezt azt ami nekünk otthon kell majd, még eladunk ezt azt, még kihasználjuk az időt és találkozunk barátokkal, kis barátnőkkel, de valójában ha testbeszédünk jelezné ami bent van a lábunk már másfelé mutatna, már indulnánk…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése