Várakozás

Különös karácsonyra készülünk. Úgy döntöttünk nem utazunk haza, itt ünnepeljük szűk családi körben a karácsonyt. Ez most nagyon más lesz mint az elmúlt évtizedek karácsonya. Nem lesznek szülők, nagyszülők, dédszülők… sajnáljuk… és nem lesz utazás, autózás, ünnep előtti rohanás, bevásárlás, tülekedés… órákra kiszámolt családlátogatás mert alig jut belőlünk mindenhová. Csak mi leszünk itt, egymásnak.

Nem mondom, hogy rosszabb lesz, más lesz. Talán jobban tudunk arra figyelni amiről szól. Én magam egyre kevésbé vágyom tárgyakra és drága ajándékokra, legyen az bármilyen ünnep. (De tényleg, minden álszentség nélkül) Az ajándék legyen egy megfizethetetlen dolog a figyelmünk, az energiánk amit arra fordítunk, hogy gondolkozunk mivel okozhatunk örömet mivel varázsolhatjuk különlegessé az adott napot. Legyünk csak kedvesek, szeretettel telik.

Milyen furcsa. Itt élünk egy teljesen más kultúrában, nekünk az itteni ünnepek nem jelentettek semmit csupán egy munkaszüneti napot. Nem sokára következik a mi ünnepünk ami számunkra fontos, talán a legfontosabb. Nekik ez egy szimpla munkanap lesz.. nekünk az újjászületést jelentheti, a szeretetet, a gyerekeket megismertetjük Jézussal és Máriával. Egyik napról a másikra kapunk és jó esetben befogadunk valami szépet, felemelőt.

Most várakozunk, advent időszaka van. Nagy lemaradással de a napokban készítek egy adventi koszorút mézeskalácsból. Megvettük a lányok ajándékát és vettünk ma egy szép fát. (ez lehet egy külön posztot érdemel de örömömre szolgál, hogy végre műfánk lesz és nem fognak a mi kedvünkért kivágni egy élő fenyőt) Már csak díszek kellenek. Abból itt nincs túl nagy választék… talán jobb is… nem kell sokat gondolkozni és még többet költeni erre. Igazából az is fantasztikus, hogy bármilyen karácsonyi kelléket találok, nem is reméltem ennyit.

Várakozunk. Készülünk lélekben. Alíz lányom minden reggel megkérdezi, hogy járt-e már itt a Jézuska és hozott-e már valamit…? Még nem tudja, hogy ő nem hoz semmit, neki sem volt semmije. Amit hozhat nekünk az kézzel nem fogható… majd lassan megtanulja.

Várakozunk. Készítünk közösen apró díszeket, kitaláljuk a hozzánk közelállók milyen apróságnak örülnének, ami személyes, ami róluk, nekik szól.

Aztán egyszer csak elérkezik majd a nagy nap és talán tényleg nem attól függ eljut-e hozzánk a lényege, hogy hány fok van, van-e hó vagy csak ablakra festett zúzmara. Lehet ez is egy alkalom arra amikor lehetőségünk van felfedezni, hogy minden kívülről jövő befolyásolás nélkül mi magunk tehetjük azzá az ünnepet ami.