A harmadik

Az utóbbi posztmentes időszakban egy nagyon fontos dologról nem írtam, Alíz harmadik születésnapjáról. Igaz közben vendégek is jártak nálunk (itt voltak a mamáék aztán barátok) vendégül láttunk, kirándultunk, velük töltöttük az időt gép elé sem kerültem.

Szóval a harmadik… már a harmadik. Az édesapja szokott átcsapni végtelen szentimentalizmusba, hogy ajjaj már 3 éves és mindjárt felnő és hol lesz már a mi kicsi lányunk… :) Van is benne igazság talán.

Közhelyes de tényleg tegnap volt, hogy nagy hassal - mit sem tudva szülésről, gyermekágyról, végtelen kialvatlanságról, babaillatról, az első nevetésről, apró kezek simogatásáról, csak nekem szóló mosolyról – jártam keltem a nagy világban, az utolsó pillanatokban még Angliában is voltunk 6 hetet aztán otthon a vadonatúj gyerekszobában a frissen mosott miniatűr kis ruhák között vártam, hogy mi is lesz és természetesen felfoghatatlan volt, hogy anyuka leszek.

Íme egy kép a szülőszobáról, az 1 perces Alízról és 1 perces szülőkről.

Az idő múlását és a gyermek növekedését az is mutatja, hogy mennyivel másképp készül már egy egy ünnepre. Mostanra kb. teljesen érti mi zajlik körülötte, készült az születésnapjára is, várta, emlegette. Tudta, hogy sütök neki egy tortát – rendelt is, hercegnőset és békásat :) – hogy jönnek vendégek és őt fogják ünnepelni, izgalomban volt.

És valóban sütöttem neki tortát ahogy ígértem, készültem rá és szerettem volna, hogy ez is egy szép emlék maradjon neki, hogy az anyukája sütötte a tortáját, olyat amilyet óhajtott. Egyébként nagyon érdekes volt, hogy tudta mi történik, hogy neki készül valami, hogy ott lesz a hűtőben de nem kíváncsiskodott, nem kutatott, várt. Azt hiszem ő már tudja – vagy még tudja -  milyen készülni egy ünnepre. Várt, belül a lelkében készítette magát, nem siettette a dolgokat hanem azon a napon ami az ünnep volt megélt minden percet.

Így ünnepeltünk 2012-ben harmadik szülinapot Angliában, Bristolban. :)