Bandáztunk Helgával és Vincével, sétáltunk, beszélgettünk, a gyerekek imádták egymást mint mindig, bámulták a nagyobbnál nagyobb állatokat szájtátva vagy simogatták a miniket.
Édesek voltak a gyerekek. Alíz etette Vincét kürtőskaláccsal, szeretettel simogatta és bújt hozzá.
Vince a csókkirály. :)
Kisállat, konkrétan kecske simogatás is volt. Alíz majd ki ugrott a bőréből, hogy ő most oda tényleg bemehet és megszeretgetheti azokat a kis jószágokat.
Ez a kis fekete lett a kedvence annak ellenére, hogy egy kis vadóc volt, mögé került és jól megbökdöste a kis szarvával
Alíz megdádázta, hogy hát csinálunk ilyet? Próbált kognitívan hatni rá, hogy viselkedjen.
Mindezek után a kis ördög fajzat persze, hogy az első adandó alkalommal ismét megbökdöste. De Alízt sem abból a fából faragták, nem adta fel és csak a kis fekete kellett neki.
Sokszor csodálkozunk a lányunkon, hihetetlen milyen kitartó és csökönyös tud lenni, amihez ragaszkodik és kitűzi elérendő célként, onnan hat ökrös szekérrel vagy kis kecske szarvával sem lehet eltántorítani.
Szerencsére. :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése